Két nap, három (és fél) ország
2015. október 12. írta: Nokri

Két nap, három (és fél) ország

zurichroad1.jpg

Ez most komoly!

Végül sikerült az országból való kijelentkezés. Talán fel sem fogtuk igazán... de innen már igazán komolynak tűnt a dolog!

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, vasárnap a kisteherautóba igen rövid idő alatt sikerült bepakolnunk, majd a megtömött autót a szüleim kertjében parkoltuk le a másnap reggeli indulásig. 

Ami bár korán, de szuperül indult, eltekintve attól, hogy rájöttünk: a lakásban hagyott cuccok nem férnek be a mi autónkba, akárhogyis próbálkozunk. Ezért a női problémamegoldó felem leszerelvén a férjemben uralkodó pánikot, taxit hívott, és a maradék dobozt, valamint a virágokat azzal vittem át a szüleimhez, míg másik felem a gyerekkel csak simán átautózott. Itt aztán minden maradék (és valószínűleg fölösleges) dolgot átpakoltunk a nagy autóba, amit induláskor apukám vett az irányításába anyukámmal megerősítve, mi pedig bevágódtunk a saját autónkba, és elindultunk.

Itt kell megemlíteni, hogy szegény gyerek, aki akkor épp csak pár héttel volt két évesnél öregebb, elég jól viselte az egész hercehurcát, de hétfő reggelre ő is teljesen felpörgött, és a móka kedvéért hisztisre vette a figurát. Ez a reggeli készülődés hangulatát nem emelte, viszont minket a tűrőképességünk határa felé terelgetett. De végül, mikor végre bent csücsülhetett az autóban (igen, imád autózni, amit mi igencsak nagyra értékelünk), minden problémája megoldódott és vidáman vágott neki a hosszú útnak.

Hegyen át, völgyön át - és két határátkelőn

Az utazás terve amúgy rémesen egyszerű volt: két etapban mentünk, félúton Ausztriában megszálltunk egy éjszakára (leginkább magunk miatt, de persze a gyerekre kentük a dolgot). Amit nem igazán kalkuláltunk a dologba még májusban, amikor kiderült a költözés, hogy a menekültválság miatt Hegyeshalomnál 30 kilométeres sor torlódott fel az osztrák rendőrök ellenőrzése miatt. A kisebb szívinfarktus után a kupaktanács úgy döntött, hogy Sopron felé kerülünk. Az a másfél óra többlet talán még mindig nem annyi, mint egy ilyen hosszú sort kivárni. Szerencsére a döntés kíválónak bizonyult, simán, várakozás nélkül átléptünk a határon. Bár rögtön utána félre is állították a furgont (számítottunk arra, hogy a válság miatt többször is megállítanak majd, de végül csak ez az egy alakalom volt), de kb. két perc múlva már indultunk is tovább. 

Innen már haladtunk rendesen. A félutas szállás teljesen rendben volt, ettünk-ittunk egy jót, majd egy pihentető alvás után újra nekivágtunk. Az új nap új meglepetésekkel is szolgált. Egyrészt a már bejáratott svájci határátkelő helyett át kellett mennünk egy másikhoz, mert utóbbinál volt csak vám, nekünk pedig egy tele furgonunk volt, plusz egy autónk. Vesztettünk itt kb. fél órát. Ami viszont a vámos ügyintézést illeti, hát le a kalappal. Megnézni semmit sem néztek meg, elhitték, mi van az autónkban. Megírtuk a listát, nálunk volt minden papír... kivéve a házasssági anyakönyvi kivonatunk (se a svájci, se a magyar), és a gyerek születési anyakönyvi kivonata. De elhitték. Nem problémáztak, kifizettük az ügyintézési díjat (ha jól emlékszem, 20 CHF volt), megkaptunk minden fontos papírt és indulhattunk... vagyis szerettünk volna, de a furgon hirtelen fellázadt. Szerencsére nem tartott sokáig ez a kilengése, csupán addig, amíg rajtunk minden tartalék vízkészletünk ki nem jött. Azután soha többett nem mert megviccelni minket!

Így érkeztünk meg a kora délutáni órákban Zürichbe, az új lakásba és az új életünkbe. De ez már történelem!

(folyt.köv.)

A bejegyzés trackback címe:

http://feljegyzeseksvajcbol.blog.hu/api/trackback/id/tr237961876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.