Köszöntő
2011. július 22. írta: Nokri

Köszöntő

Follow my blog with Bloglovin

Már nem is emlékszem, mikor voltam életemben először Svájcban, de azt tudom, hogy első látásra beleszerettem. Első utam Genfbe vezetett, ahol anyukám - akkor életében először - egy hónapot dolgozott. Mi pedig, ahogy az a rendes családhoz illik, követtük őt. De ez még csak a kezdet volt! Anyukámat még sokszor hívták vissza, így mi is gyakran megfordultunk Svájcban. Ekkor kezdődött a szerelem...
Igazi elköteleződésem azonban egy váratlan fordulatnak köszönhető. 2006-ban Budapesten, a szokásos évi borfesztivál alkalmával, megismerkedtem a jelenlegi férjemmel - aki történetesen svájci. Ez pedig csak egyet jelenthetett: a szeretett ország félhivatalosan is eljegyzett. Mivel kapcsolatunk elején az utazgatás volt az egyetlen megoldás, lényegében bejártam, vagyis ketten bejártuk szinte egész Svájcot. Zürich volt a kiinduló bázisunk, hiszen a férjem oda valósi, innen aztán mentünk mindenhová: Ticinoba, a rétoromán területre Graubündenbe, és a német részt is volt alkalmam jobban megismerni. A lista persze még nem teljes, talán nem is lehet az.
Nemrég három fősre bővült a családunk és egy nagyobb elhatározás is születőben van. Hogy mi ez? Ha követsz itt a blog.hu-n, talán kiderül... 
Jó olvasgatást, remélem, hogy viszontlátlak még!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://feljegyzeseksvajcbol.blog.hu/api/trackback/id/tr176282076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.